|
Ébredj fel végre,
és érezd, hogy az az otthoni munka ajánlat amit most fogsz kapni
egyszerűen életed talán legnagyobb esélye arra, hogy pénzt
keress otthoni munkával.
Szeretnélek
megkérni arra, hogy minden zavaró tényezőt iktass ki, amíg
ezt a honlapot olvasod. Kapcsold ki a rádiót, halkítsd le
a telefonod, és csak ide figyelj! Ha végig sem olvasod
szóról-szóra ezt a rövid szöveget, akkor esélyed sincs
arra, hogy komoly eredményeket érj el otthoni munkával.
Mindenek előtt
gondoljunk át pár talán egyszerűnek tűnő, de mégis fontos dolgot:
-
Hány évet kell dolgoznod azért, hogy
megfelelő nyugdíjad legyen?
Közel 40 évig úgy, hogy a megélhetés belőle még ezek után
is nehézséges. Sőt az elkövetkezendőkben egyre csekélyebb
nyugdíjra számíthatunk.
Én egy 3-4 éves tervet biztosítok a
számodra, amivel többszörösét fogod megkeresni annak, mint
amekkora nyugdíjad valaha is lehet.
-
Kik irányítják az életedet?
Főnökök, csoportvezetők? Olyan emberek akiket szívesen
követsz, vagy olyanok, akiket inkább a távoli tájakra
kívánnál? A legtöbb ember olyanokkal dolgozik együtt
akiket utál, vagy akik megpróbálják kifúrni a
pozíciójából.
Olyan munkát ajánlok, ahol a magad
ura lehetsz, és te válogathatod meg a munkatársaidat.
Főnökök helyett pedig olyan támogatási rendszert adok,
amiben soha nem fog megjelenni a konkurenciaharc vagy az
áskálódás.
-
Szükséged van a
munkára?
Ha szükséged van a munkára akkor
függsz azoktól, akik biztosítják számodra a munkát. Ha így
van, akkor irányíthatnak, kiszolgáltatott leszel feléjük.
Bármit megtehetnek Veled.
Az ajánlatom segítségével Te a saját
magad ura leszel. Nem fogsz függeni senkitől, és semmitől.
Nem Te leszel a munkáért, hanem a munka teérted.
-
Félsz?
Biztonságban érzed magad?
Szoktál TV-t nézni, újságot olvasni?
Félsz az ott hallott betegségektől, tragédiáktól,
gazdasági válságtól? A legtöbb ember olyannyira félelemben
él a média miatt, hogy egy apró lépést sem mer egyedül
megtenni, mert úgy gondolja, hogy tragédia lesz a vége.
Az emberi félelem talán az egyik
legnagyobb gátló tényező az emberek életében. Én
megtanítalak bátran, de megfontoltan dönteni. Látni fogod,
hogy az az élet amit élhetsz mennyire közel van hozzád, és
mennyire nem kell félni attól, hogy valamiért kudarcba
fulladnál.
Egyet jegyezz meg!
Ebben a világban akinek van pénze életben marad, akinek
nincs, annak vége.
Hiszel abban, hogy
találsz egy biztonságos munkahelyet? Hiszel abban, hogy
ott megfelelő fizetést fognak biztosítani a számodra? Hogy
öreg korodban elég lesz számodra a nyugdíjad? Ha
ezekben hiszel, akkor bizonyára hiszel a télapóban is
ugye?
Sajnos a télapó
nem létezik, de a többi felsorolt dolog sem. De létezik
egy munka, amivel viszont a szürkeségből kitörve végre
teremthetsz magadnak egy életet, amiben megtalálhatod az
álmaid. Milyen munka ez? Nézzük meg részletesebben.
-
Nem kell
szakítanod jelenlegi életviteleddel. Jelenlegi
munkád mellett végezheted ezt az otthoni munkát.
Lehetőséged van így arra, hogy különösebb
változás nélkül kezdj el bevételhez jutni.
-
3-4 éves
munkafolyamatot ajánlok. Ez azt jelenti, hogy
3-4 év komoly, aktív munka után olyan
jövedelemmel fogsz rendelkezni, amit el nem
vehetnek tőled, brutálisan több lesz mint
amennyi a nyugdíjad lehet, és közben
elsajátíthatsz egy olyan életformát, aminek már
köze sincs a szürke általánossághoz.
-
Egyszerű
lépésekből álló munkát kínálok, mégsem hagylak
egyedül. Olyan támogatási rendszert dolgoztunk
ki, ahol ezeket az egyszerű lépéseket is
figyelemmel lehet követni, hogy semmiképpen ne
követhess el hibát, és hogy a munkád számodra
megfelelő jövedelemmel járjon.
...és
az egyik legfontosabb tényező: Hálózatépítési, MLM
jellegű munkát kínálok teljesítményarányos jövedelemmel.
Uhh...lehet itt
elvesztem a weboldalra látogatók nagy részét?
Elképzelhető, hiszen a legtöbben egyáltalán nem ismerik
ezt a munkamódszert, csak azt hiszik hogy ismerik.
Persze ez érthető, hiszen a gazdagok világa próbálja
rabszolgaságra nevelni az embereket. Mit értek ezalatt?
Mit csinálnak a gazdag emberek és a
multinacionális vállalkozások? Hálózatot építenek!
-
A
mobilszolgáltatók országokat átívelő ügyfélkört építenek.
-
A hipermarketek
nem egy üzlettel rendelkeznek, hanem lehetőleg minden
városban egy üzlettel.
-
A gyorséttermi
hálózatok ugyan így működnek...
Aki gazdag az már
tudja, hogy a megfelelő bevétel abban van, ha nem a
pénzért dolgozunk, hanem a pénzt dolgoztatjuk.
A teljes oktatási rendszer azt
sulykolja az emberekbe, hogy tanulj jól, válassz egy
szakmát, foglalkozást, helyezkedj el, dolgozz a
nyugdíjazásodig, aztán szépen csöndben ha már egészen öreg
korodig ki vagy használva - elnézést a fogalmazásért, de -
halj meg csöndben probléma okozás nélkül.
Ez az, amit a jelenlegi pénzügyi
világ elvár tőled. Rabszolgaként tedd azt, amit a rendszer
megkövetel.
Hallottál már olyan gazdag emberről,
aki ennek a rendszernek a segítségével lett milliomos? Aki
"normális" módon úgy élt ahogy az előbb leírtam?
Ilyen nem létezik. Csak akkor lehetsz
sikeres és gazdag, ha változol, ha a beléd ültetett
félelem helyett veszed a bátorságot, és előrelépsz a
céljaid felé.
Normális munka az, hogy egész nap
robotolsz 40 éven keresztül? Normális az, hogy a
családodat alig láthatod, és nincs időd azokra akikért
élsz, csupán életben tartasz egy pénzügyi rendszert ami
kötelességekkel halmoz el?
A normális nem ez, csak ezt
tanították Neked gyerekkorod óta. A legtöbben nem veszik
valós lehetőségnek az MLM rendszerben végzett munkát,
annak ellenére, hogy ez az egyetlen olyan lehetőség,
mely mindenki számára kiugrási lehetőséget jelent.
Brutális lehetőséget.
Egy MLM rendszerben:
-
Részmunkaidőben
dolgozhatsz amíg nincs megfelelő bevételed.
-
Nem fordulhat elő,
hogy kirúgnak az állásodból.
-
Teljesítményalapú
a fizetés, így nem fordulhat elő, hogy a kemény munkáért
kevés fizetést kapsz.
-
Nincs
konkurenciaharc. Támogatás és oktatás van jelen a rendszerben, mely hihetetlen értékeket tud átadni a
számodra.
Mi az az extra, amit viszont a jelen esetben különösképpen nyújtani fogok annak érdekében, hogy célt érj ezzel az ajánlattal?
- Ahogy a honlap címében is szerepelt, egy brutális támogatási rendszert, ami cégtulajdonosi háttértámogatással, és kidolgozott lépésekkel segít abban, hogy elérjük a célokat.
- Személyes, folyamatos kapcsolatot a munka során annak érdekében, hogy ne lankadjon a
motiváltságod, hogy rövid időn belül már pénzt keress, hogy ne csak üres fecsegés legyen ennek a lehetőségnek az ígérete, hanem valóban el is érjük azt amit szeretnél.
Miért kell most felébredned? Miért kell most lépned az ügy érdekében? Egyszerűen azért, mert most lehetőséget keresel, és ha vársz vele a kezdéshez szükséges bátorságod eltűnik, visszaesel a félelem csapdájába, és tovább éled a szürke hétköznapokat.
Soha nem fogsz olyan brutális támogatást kapni, mint amit tőlem, tőlünk. A tudást, a tapasztalatainkat ingyen fogjuk átadni Neked. Megtanítunk arra, hogy cselekedj, hogy az ismereteket készpénzre váltsd. Megtanítunk a saját lábadon állni, megfelelő jövedelmet keresni.
A kérdés csak az, hogy ha ez ilyen egyszerű, akkor miért nem csinálja ezt már régóta mindenki, és miért nem csak milliomosok szaladgálnak az utcákon. Sajnos a válasz is egyszerű:
Sokakat a már említett félelem irányít. Egyszerűen tartanak az emberek majdnem mindentől ami kicsit is különbözik a szokásostól. A félelem pedig továbbgerjeszti magát, és az emberek lebeszélik egymást a konkrét tervek megvalósításáról.
A munkához viszont bátorság kell, a bátorságon felül pedig kitartás. Soha nem kerültél közelebb ahhoz, hogy az alkalmazotti "rabszolga" világból feljebb lépj.
Számomra a szabadság, és a kötöttségek nélküli élet volt mindig az álmom. Ne függjek a fizetésemtől, a munkáltatómtól. Ne szabják meg azt, hogy mikor mehetek szabadságra. Ne utasítsanak olyan dolgokra, amiket nem szeretek csinálni. Ezt az életet valósítom meg, és erre foglak megtanítani Téged is.
Miért nem használom a feltételes módot? A legtöbben azt mondják, hogy: "Neked is sikerülhetne. Te is dolgozhatnál velünk. Te is kereshetnél sokkal többet, és Te is lehetnél szabadabb ember." Én nem ezt mondom. A feltételes módnak itt nincs helye. Ha elkezded velem a közös munkát, és valóban komolyan dolgozhatunk együtt, akkor garanciát vállalhatok a sikerre.
Minden csak tőled függ. Félsz továbbra is, és élsz egy középszerű életet, vagy azt mondod, hogy semmit nem veszíthetsz, és
kíváncsi vagy arra, hogy mit ajánlhatok a számodra:
- Megengeded, hogy támogassalak a döntésedben, és segítsek eredményeket elérni.
- Megengeded, hogy megtanítsalak komoly jövedelmet keresni, és anyagi biztonságot teremteni.
- Megengeded, hogy megmutassam, hogy hogyan indulhatsz tulajdonképpen a semmiből napi pár órás munkával egy komoly lehetőségben el úgy, hogy megérje számodra.
|